Bemutatkozás

A Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-fejlesztési Kft. egy 2006. januárjában bejegyzett hódmezővásárhelyi székhelyű spin-off vállalkozás, amely egy szegedi orvosprofesszor és az SZTE egy közös szabadalmának (gastro tonometriás szonda) hasznosítására jött létre magyar magánemberek alapításában. Ma az alaptőke 30 m Ft.
Az induló termék mellett a fejlesztési munka során megjelent egy saját analizáló műszer és több új szondatípus is.

Kulcsemberek:

Sarusi-Kiss József a projekt vezetője, közgazdász, marketing, management és befektetési szakértő nemzetközi gyakorlattal, több vállalkozásban érdekelt.

Bozó Zoltán a műszaki terület irányítója, mérnök, távközlési, elektronikai területen specialista, több vállalkozásban érdekelt.

Dr. Boda Domokos emeritus professzor (SZTE), gyermekgyógyász, a szabadalmak egyik tulajdonosa, az orvosi kutatások irányítója.

Dr. Tálosi Gyula adjunktus (SZTE) dr. Boda professzor úr szakmai utódja, konferenciákon, bemutatókon már Ő képviseli a céget, a publikációkból egyre többet vállal.


Finanszírozási háttér

A kísérleti technológiák fejlesztése részben saját erőből, részben pályázati támogatással valósult meg.
Az első szabadalomban leírt gastrotonometriás szonda kifejlesztésére irányuló projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A nyertes pályázat azonosítószáma: GVOP-3.3.1.-05/1.-2005-05-0153/3.0


NFT logo

A termék ORKI minősítéssel és CE jellel rendelkezik, jelenleg kis szériás gyártás történik.

A saját műszer kísérleti fejlesztése befejeződött, a klinikai próbák folynak, egy nagyobb 0 sorozat gyártása, ORKI minősítése és szakmai véleményformálókhoz való kihelyzése 2008.-ban megtörténik.

A Tonométer kifejlesztésére irányuló projekt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal társfinanszírozásával valósult meg. A nyertes pályázat azonosítószáma: DA_TECH_06/017

Baross

Vissza | Nyomtatás | Lap tetejére